Barion Pixel
Róza

"Nálam biztonságban tudhatod kisállataid!:)"

Állatszitter 5/5 (1)

Róza



  • Cím
    1114 Budapest, XI.
  • Szittelés helye
    Gazdi otthonában
  • Elérhetőségek
    Mutat
  • Kapcsolat
    Szittereinkkel az időpontfoglaló űrlap kitöltésével tudod felveni a kapcsolatot!
Kutya Egzotikus Nyúl Macska

Bemutatkozás

Kedves Gazdi!

Kálmán Róza vagyok, elsőéves biológia alapszakos hallgató. Kiskorom óta töretlen lelkesedéssel fordulok az állatok felé. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület lelkes önkéntese vagyok, jó néhány évig a Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályban is aktívan tevékenykedtem. Sok éven keresztül vettem részt a tavaszi farmosi békamentő akciókban. A Hortobágyi Madárkórház madármentő képzését, vizsgáját is elvégeztem 2018-ban, azóta aktív önkénteseik közé tartozom (rendszeresen érkeznek hozzám mentésre szoruló madarak). Különböző természetvédelmi, fajvédelmi projektekben vettem részt az elmúlt évek alatt.
Saját otthonomban is több egzotikus állatot tartottam, többek között teknősöket, különböző békákat, rákokat, pókot, lepkéket, halakat így szívesen vállalom egzotikus állatok felügyeletét is. Kutyák felvigyázásában is van tapasztalatom, egy ideig ideiglenes befogadója voltam egy menhelyi kutyának, mostanra azonban végleges gazdája lettem. 10 hónapos örökmozgó saját kutyámmal jártunk kutyaiskolába, trénerhez, jelenleg szimat tanfolyamra járunk. Várhatóan június elején fejezem be az Akela Kutyaiskola engedelmességi kutyakiképző tanfolyamát.

Ha felkeltettem az érdeklődésedet bátran keress fel bármilyen kérdéssel! :)


Rugalmas vagyok az árak tekintetében.


Készségek, tapasztalatok

Készségek
  • Beteg állatot vállal
  • Gyógyszerbeadás szájon át
  • Viselkedésproblémás állatot vállal
Tapasztalat
  • PetWiseCare szitter képzés
Beszélt nyelvek
  • Magyar
  • Angol

Szolgáltatások és árak

Az árak tájékoztató jellegűek, Áfa-t tartalmazzák

Szolgáltatás/termék Ár
Sétáltatás / óra 3750 Ft
24 órás felügyelet 16250 Ft
Napközi / óra 3000 Ft
Betegápolás 12500 Ft
Beugró látogatás 4380 Ft
Esküvő/ rendezvény alatti felügyelet 16250 Ft

Naptár

A naptárban megtekintheted, hogy mikor lesz elérhető a kiválasztott szolgáltató.

  • Elfoglalt, nem elérhető
  • Korlátozottan elérhető *
  • Elérhető
  • Azonnali foglalás elérhető

*Valaki már foglalt erre a napra, de van még szabad kapacitása a szitternek, így nyugodtan foglalj Te is!

Értékelések

Gazdiktól, akik már foglaltak nála


Nikoletta Kovács

A nyújtott szolgáltatás kifogástalan volt, minden a megbeszéltek szerint sőt képet is kaptam ami külön jo volt.

Ajánlatkérés